Levele elküldésével elfogadja adatvédelmi tájékoztatónkat.
Akár még idén elkezdődhetnek az állami kisajátítások az engedélyeztetési eljárást követően, ha pedig azok is eredményre vezetnek, akkor már 2027 harmadik negyedévétől elkezdődhet az M7-es bővítése.
Szerző(k): Z. B.Legördült az egymilliomodik Audi Q3, az Audi Hungária erről szóló ünnepségén arról számolt be Szijjártó Péter, hogy a megállapodás legfőbb célja, hogy a német autógyártó újabb és újabb beruházások helyszínéül válassza Győrt, ezzel növelve Magyarország erejét.
Szerző(k): Z. B.A pénteki napot és a hetet is indexemelkedéssel fejezték be a főbb európai értékpapírpiacok.
Szerző(k): Z. B.Június közepétől az M44-es és az M85-ös út is díjköteles lesz.
Szerző(k): Z. B.Szombaton munkanap lesz, ennek megfelelően fizetős lesz a parkolás, és ehhez alkalmazkodik a BKK is.
Szerző(k): L. K., Z. B.A Fővárosi Közgyűlés fideszes frakcióvezetője szerint ismét a kormánynak kell helytállnia Budapestért, mert a főváros szerinte minden pénzét elherdálta.
Szerző(k): Z. B.Egy napokban benyújtott törvényjavaslat alapján 2026-ban megemelkedhet a bankok által fizetendő adó. De mit jelent ez az ügyfelek számára?
Szerző(k): Z. B.A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe és az OTP is remekelt a csütörtöki kereskedés során, azonban nem minden vezető részvény zárta pozitívan a napot.
Szerző(k): Z. B.Alig egy napja mondott le Polt Péter, a köztársasági elnök máris elárulta, kit jelöl a legfőbb ügyésznek.
Szerző(k): Z. B.